Keleti Andrea: Család, ízek, cha-cha-cha

A helyi könyvtárban pillantottam meg Keleti Andrea 2010-ben íródott könyvét. 

A Vacsoracsatában láttam, hogy igen otthonosan mozog a konyhában, úgyhogy kíváncsi voltam a kötetre.

A meglehetősen kis alakú kiadvány 152 oldalon keresztül ad betekintést abba, milyen ételeket szokott tenni Andrea a családja asztalára. 

Az ételek négy különböző fejezetre vannak osztva: reggelikre, főételekre, vendégváró ételekre és süteményekre, édességekre. Minden fejezet elején található hat, a szerző szerint nélkülözhetetlen alapanyag az adott ételtípusokhoz. 

Az ételek leírása kifejezetten egyszerű, és pár sorban azt is megtudjuk, hogy Andrea honnan, kitől tanulta az aktuális receptet, vagy mi a különleges benne, illetve milyen hasznos vitamin található az ételben.

Meglepő, mennyiféle reggelivel lehet kínálni a családot, habár többségük leginkább hétvégére való – lásd ,,Nagyi krumplis lángosa” illetve a „Túrós lepény gyümölcsmártással” mivel nem fél órába telik az elkészítésük. Ennek ellenére bármely más étkezésre nagyon szimpatikusak a reggelire ajánlott receptek.

A levesek és főételek, avagy a ,,Finomat egészségesen” fejezet kifejezetten a házias ízekre megy rá, ugyanakkor nem csak a magyar konyhából ad ízelítőt. Leginkább zöldséges ételeket ajánl, de van szerepe a különböző húsféléknek is. Az egész szakácskönyvet átjárja, hogy ha nem is mániákusan, de a szerző odafigyel arra, hogy egészségesen étkezzen, úgyhogy a töltött paprika is újragondolt, ugyanis a tölteléket rizs helyett zabpehellyel tölti meg. Így is biztosan finom.

A ,,Vendégváró” című fejezetben is található mind zöldség, mind húsféleség, akár ropogtatnivaló, akár főétel formájában. Igazán kívánatos, szemet gyönyörködtető étkek vannak ebben a fejezetben is.

Az utolsó, édességeket ajánló fejezetben sem tudok kifogásolnivalót találni, egyik recept sincs túlgondolva, túldíszítve, és továbbra sem bonyolult a leírásuk.

Ha nagyon kukacoskodni akarnék, nehezményezném, hogy néhány receptnél „tipp”-ként ajánl bizonyos típusú serpenyőt, vagy lábast, illetve bizonyos vendéglátóhelyek logója is szerepel egy-egy recept képén – látszólag ok nélkül.

Sokáig fogalmam nem volt róla, ki az a Keleti Andrea, így csírájában sem tapasztalom magamon, hogy elfogult lennék, de a receptek könnyedsége, stílusa, és egyszerűségük nagyon tetszik. Állítom, hogy egytől-egyig elkészíteném a benne szereplő ételeket, mert nem igényelnek ,,idegen” hozzávalókat. Erre azt kell mondjam, sajnálom, hogy csak könyvtári.