2015/11/28

Adventi koszorú perectésztából 2015

Hozzávalók:
- 50 dkg liszt
- 2,5 dl tej
- 8 cl olaj
- 2,5 dkg élesztő
- 1 evőkanál cukor + 1 kávéskanál
- 1 tojás a kenéshez
- díszítő elemek (pl. szalag, magyal, szárított mandarin, stb.)

- aranyszínű spray
- 8 db teamécses
- 1 teamécses szélességű pogácsaszaggató
- 3-4 db gemkapocs (fém, fehér vagy sárga színű a legideálisabb)
Elkészítés:
Fél dl tejet langyosra melegítek majd az egy teáskanál cukorral és élesztővel felfuttatom nagyjából 20 perc alatt. Ha felfutott, a hozzávalókat alaposan összegyúrom és letakarva állni hagyom háromnegyed órát. Felkeltem, óvatosan gyúrok még rajta, majd három egyenlő részre vágom a tésztát. Mindegyik részből formázok egy hosszúkás alakot és vagy sodrásos vagy egyéb módszerrel hosszú, nagyjából 70 cm hosszú sodronyokat, ,,kígyókat" készítek. Ami nekem bejött módszer az az, hogy ,,hurkatöltő" mozdulatokkal óvatosan, darabokban széthúzom a tésztát, így lesz talán a legegyenletesebb.

Ha megvannak a sodronyok előmelegítem a sütőt 180 fokra. Összefogom három tésztakígyó tetejét, alaposan összenyomkodom, és lazán összefonom a tésztát. Érdemes eleve sütőpapíron kezdeni a fonást, hogy ne utólag kelljen átemelni a sütőpapírra. Ha megvan a fonás köralakba helyezem és a tészták két végét (3-3 sodronyt) összenyomkodok. A szabályosságot megsegítendő odateszek valamit mintának, egy tálat vagy egy lábast ami biztosítja a szabályos köralakot.
Ha készen van tepsibe teszem sütőpapírostul, jó alaposan lekenem egy felvert tojással és 20-25 perc alatt megsütöm.
Míg sül előkeresem a teamécses méretű pogácsaszaggatót.


20-25 perc elteltével kiveszem a koszorút a sütőből és még melegében négy, egymástól nagyjából egyforma távolságra lévő kört szúrok benne a szaggatóval.  (Ha esetleg a lyukaktól labilis lesz a tészta stabilsága fogpiszkálóval lehet stabilizálni, s beszúrni a megfelelő helyekre mielőtt még elszakadna a tészta). 



Ezután hagyom teljesen kihűlni a tésztát és újságpapírra teszem, ráteszem az újságpapírra a széthajtogatott gemkapcsokat is, majd alaposan lefújom az aranyszínű sprayvel. Így mind a tészta mind a kapcsok be lesznek festve. A spray rettentő lakk-szagú, úgyhogy ajánlatos nyitott ablaknál dolgozni. Jópár órát, vagy egy egész éjszakát száradni hagyom.


Ha megszáradt fogok négy teamécsest és fejjel lefelé belenyomkodom a lyukakba.


Fejjel felfelé ráteszem a mécseseket a már felfordított mécsesek tetejére. A bearanyozott gemkapcsokat drótvágóval kisebbekre vágom, és v alakokat formázva belőle rögzítem a kívánt növényzet szárát (fenyőágak, borostyán, magyal, stb). 


Ha van mivel tovább díszítem, ráragasztom pillanatragasztóval a szárított mandarint, cukorkát, mogyorót, bármit.


Tipp:
Arra figyelni kell, hogy a díszítő elemek - különösen a növények - ne lógjanak bele a gyertyába, mert a későbbiekben tűzveszélyes lehet.


Nehézség: nehéz
Idő: kb. 3 óra + száradási idő
Mosogatnivaló: közepes

2015/11/21

Fehércsokis-narancsos sajttorta

Hozzávalók:
- 42 dkg édes keksz
- 17 dkg szobahőmérsékletű vaj
- 75 dkg mascarpone
- 2,8 dl tejszín
- 2 tasak habfixáló
- 3 evőkanál porcukor
- 10 dkg fehércsoki
- 7 dl narancslé
- 2 tasak vaníliás pudingpor
- 1 evőkanál cukor

Elkészítés:
A 42 dkg kekszet összetöröm. A legegyszerűbben ezt úgy oldom meg, hogy zacskóba teszem és a húsklopfoló lapos felével, illetve a lapos fél szélével alaposan összetöröm a kekszeket. Nem baj, ha maradnak benne nagyobb darabok, de átlagban akkor jó, ha morzsás. Ha nem túl kemény a keksz akkor hamar meglesz.


A vajat hozzáadom a kekszmorzsához és belegyúrom. Bármilyen nehéz utána lemosni, érdemes kézzel rámenni, mert így a leghatékonyabb. Ha készen van fogok egy 26 centiméteres kapcsos tortaformát és szépen belenyomkodom a vajas kekszet úgy, hogy minél egyenletesebb legyen.


Egy lábasban felteszek melegedni 5 narancslevet és a maradék 2 dl-ben elkeverem a két tasak vaníliás cukrot és az egy evőkanál cukrot, majd amikor már mozgolódik a narancslé a lábasban hozzáöntöm a maradék 2 decit és megfőzöm, mint egy pudingot: addig kevergetem míg be nem sűrűsödik. Ha megvan elzárom a lángot és hagyom hűlni.

Egy lábasban vizet forralok, majd ha forr fölé rakok egy másik lábast úgy, hogy ne érjen bele a vízbe, és vízgőz fölött megolvasztom a 10 dkg fehér csokoládét. Egy nagyobb tálba borítom a mascarponét, hozzáadom a porcukrot és a felolvadt fehércsokit majd krémesre keverem. A keverés úgy lesz könnyebb ahogy a mascarpone felveszi a szoba hőmérsékletét. Ha megvan, a tejszínt felverem a két zacskó habfixálóval és óvatosan hozzákeverem a mascarponés-fehércsokis krémhez. A krémet a vajas-kekszre teszem és szépen elsimítom rajta. Ha minden jól megy eddigre a pudingos narancslé langyosra hűlt, így azt is beöntöm a krém közepére, és hagyom, hogy elterüljön a krémen. Egy éjszakára hűtőbe teszem, s másnap fogyasztom.

Tipp:
Fehér desszertborral még istenibb, hiszen kiváló összhangban van a savanykás narancsos íz a szintén savanykás borral.


Nehézség: könnyű
Idő: kb. 1 óra + hűlési idő
Adag: 8 normál méretű szelet
Mosogatnivaló: sok

2015/11/13

Gasztroélmény: Makó - Glorius Étterem és Kávéház

A makói étterembe egy kirándulás alkalmával tértünk be. Mint kiderült, hotelként is funkcionál a hely, de az éhes vándorokat is szívesen kiszolgálják. A helyiség rendkívül elegáns, már-már zavarba kerül az egyszeri kiránduló a hely pompáját tekintve. Hogy az ételek milyenek? Lássuk!

A menüsor meglehetősen kurta egy étteremhez képest, lehet választani kétfajta ,,étvágykeltő”, 16 főétel, illetve 3-3 desszert és leves közül. Külön szekciót kap továbbá a Makón oly ismert hagyma: a ,,hagymát hagymával” nevű menüsorban különböző hagymás és halas ételek kapnak lehetőséget fogyasztásra.

Míg megkapjuk az ételt ajándék előételként kapunk kis adag brokkoli krémlevest zellerchipssel. 


Levesünk a ,,fokhagyma krémleves bazsalikom olajjal házi cipóban” nevet viselte, de időben szólt a rendkívül kedves pincér hölgy, hogy nincs cipójuk, úgyhogy ha nem probléma tányérban hozza. Habár négy főből csak kettő fogyasztott levest, kaptunk négy kanalat arra az esetre, ha a másik két fő is ráfanyalodna. A leves elég nagy adag volt, úgyhogy a mennyiséggel nem volt baj, de hiányoltam azt a bizonyos bazsalikom olajat, de ennek ellenére tökéletes fokhagyma krémlevest kaptunk. Egy kis pirított kenyér vagy valami levesbetét nem lett volna rossz hozzá, de isteni finom volt.


Egyik főételünk neve ,,parmezános cézársaláta csirkecsíkkal, tonhallal, garnélával” volt, s naivan azt gondoltam, hogy ebben a csirke, a tonhal és a garnéla is szerepet kap, de választani lehetett. Javaslom ilyen esetben a „ / ” jelet használni, de nem okozott csalódást a dolog természetesen. A garnélát választottam. Sajnos a leves olyan magasra tette a mércét, hogy ez a saláta nem jött át annyira, bár úgy tűnik, magával a cézársalátával lehet a bajom, mert a pirított kenyér zavaró tényező volt számomra. Viszont az alapanyagok frissek voltak, és ez a legfontosabb (bár a garnélák nagyon minik voltak, nem bántam volna, ha lehet érezni a salátán a jelenlétüket).


Másik főételünk a ,,marha hamburger hagymalekvárral, sült újburgonyával” volt. Az alap hamburger íznek érdekes bukét adott az édeskés hagymalekvár, és meglepően jól harmonizált a marhahússal. Nem volt telenyomva majonézzel és ketchuppel, az ízek a maguk természetességében alkották a hamburgert mindenféle adalékszósz nélkül.


A harmadik főétel a „cigánypecsenye „kakastaréjjal” forgatott burgonyával” volt. A „kakastaréjt” dekódolni kellet, mert bár az idézőjelből látszódott, hogy nem szó szerint értendő, mégsem tudta az ember, hogy mire számítson, ám ahogy megpillantja az ember az ételt kiderül a ,,turpisság”. A gusztusos tálalás ellenére az étel nem talált jó fogadtatásra fogyasztójában, mert nem ilyen ízekre számított, s a hagyományos tálalással ellentétben meglehetősen sok szaft társult a pecsenyéhez, úgyhogy meglehetősen új elkészítési módnak tűnt ez.


Negyedik, s egyben utolsó főételünk a „Marosi süllő, fokhagymás vajjal, fűszeres burgonyacikkekkel” volt. A tálalás pazarnak mondható, mindenképpen jól néz ki, ám a fokhagymás ízesítés nem érződik rajta úgy ahogy számított volna rá az ember. A hal íze jó volt, mert mitől lett volna rossz, de valami plusz kellett volna még.


Összességében nem volt rossz élmény, mert minden igényes volt, a helytől elkezdve a tálalásig, csak talán az ételek lehetnének ízesebbek. Ettől függetlenül átutazóban mindenképp ajánlott, hiszen a kiszolgálás kedves, gyors, és az árak sem átlagon felüliek.

2015/11/06

Sütőtökös pogácsa

Hozzávalók:
- 35 dkg finomliszt
- 1 csapott kávéskanál szódabikarbóna
- 1 csapott teáskanál só
- 12,5 dkg reszelt sajt (valami karakteresebb, mondjuk cheddar vagy gouda)
- 1 dl tejföl
- 250 gramm sütőtökpüré
- 10 dkg szobahőmérsékletű vaj
- 1 tojás

Elkészítés:
A nyers sütőtök legyen kb. 270 gramm, mert a héja és az elpárolgó víz miatt nem árt, ha kicsit több a megadott mennyiségnél. 180 fokos sütőbe teszek kb. 270 gramm sütőtököt és nagyjából egy óra alatt megsütöm. 
Ha jó puha a tök kiveszem a sütőből, hagyom hűlni, majd lehúzom a héját. Kisebb darabokra vágom a tököt, tálba szórom és krumplinyomóval összetöröm.
A lisztet egy nagyobb tálban összekeverem a szódabikarbónával és a sóval, majd hozzáadom a reszelt sajtot, a tejfölt, a sütőtökpürét és a vajat. Alaposan összegyúrom őket, igény esetén még szórok hozzá egy kis lisztet. Ha nincs idő rögtön elkészíteni hűtőbe tehető, de rögtön nyújtva is működik.
Nagyjából 1 centi vastagra nyújtom a tésztát, keresztben finoman bevágom a tetejét, majd pogácsaszaggatóval kiszaggatom. 
Sütőpapírral bélelt tepsibe teszem a pogácsákat, tetejüket lekenem egy felvert tojással, és 180 fokra előmelegített sütőben sütöm a pogácsákat 20-25 percig.

Tipp:
A nyers tésztába lehet gyúrni őrölt borsot is.


Nehézség: könnyű
Idő: kb. 1 óra + 1 óra sülési idő a töknek
Adag: a képen látható kb. kétszerese
Mosogatnivaló: közepes


A recept a link alapján készült.