2016/10/28

Tökfej pite

Hozzávalók:
- kb. fél kiló sütőtök
- 1 cukkini
- olívaolaj
- egy csomag leveles tészta (nekem 500 grammos volt)
- 1 tojás
- 250 gramm Camambert sajt

Elkészítés:
A sütőt 180 fokra melegítem. A sütőtököt félbevágom, kimagozom, meghámozom, majd sütőpapírral bélelt tepsibe teszem. A cukkinit megmosom, végeit levágom, hosszában félbevágom, majd a héjával lefelé ezt is a sütőpapírra teszem. Lecsepegtetem olívaolajjal a zöldségeket, majd betolom a sütőbe, és nagyjából 40 perc alatt puhára sütöm. Ha kész kiveszem, és hagyom hűlni.
Míg hűl, egy lisztezett felületen félbevágom a tésztát. Nekem egy négyzet alakú tésztám volt, én széltében vágtam félbe, mint egy tésztát, aminek a közepébe krémet akarok tenni. Az egyik felét félreteszem, a másik felét kb. 25x25 centisre nyújtom.
Egy 18 centi széles kör alakú sütőformát kikenek vajjal, és belisztezem, majd a nyújtófára hengergetem a kinyújtott tésztámat, és így emelem bele a tepsibe. Ha kihűltek a zöldségek felszeletelem őket. Én a sütőtököt is széltében vágtam, nem kockáztam. A tepsiben fekvő tésztát lekenem picit a felvert tojással, majd felkockázom a Camambert felét, és rádobálom a tésztára. Ennek a tetejére kerülnek a felvágott zöldségek, majd erre a további sajtkockák.


 A sütőt újrakapcsolom 180 fokra.
Kinyújtom a második adag tésztát is 25x25 centisre, és kivágom belőle a tökfej alakját, majd a szemeket, orrot, szájat. Érdemes mintát használni valahonnan, hogy autentikus legyen.


 A tökfejből maradt kinyújtott nyesedéket elrendezem a zöldségek alsó és felső részén, hogy az a része és fedett legyen a zöldségeknek ami egyébként kilóg.


Hasonló, sodrófára feltekerős módszerrel ráhelyezem az arcot a zöldségekre, majd lekenem tojással. A maradék tésztából vágok egy kis szárat neki, ezt is odaillesztem, és tojással lekenem. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy megmaradt 250 gramm tészta, de feltétlenül több kell, mert nagyon ki lenne centizve, ha pont 250 gramm lenne. A maradék tésztát lefagyasztottam.

Sütőbe teszem és 35-40 perc alatt készre sütöm. Kivétel után hagyom 5 percig hűlni, majd szeletelem.

Tipp:
Cukkini helyett padlizsánt is lehet használni, vagy akár vegyesen: fél cukkini, fél padlizsán.


Nehézség: közepes
Idő: kb. 2 óra
Adag: 3-4
Mosogatnivaló: közepes

2016/10/21

Garlic bread – avagy pirított fokhagymás kenyér

Imádom a boltban kapható, előre megkent, de otthon megsüthető garlic breadet. Isteni a vajas-fokhagymás krém, és a meleg kenyéren ahogy olvad…meg kell veszni. Végre megtaláltam a receptjét, így itthon is elkészíthetem!

Hozzávalók:
- 20 dkg puha vaj (vagy margarin)
- 4 gerezd fokhagyma
- 1 teáskanál citromlé
- 2 kávéskanál szárított petrezselyem
- egy negyed kávéskanál só
- kenyér

Elkészítés:
A vajat egy kisebb tálba szedem, és villával hozzádolgozom a petrezselymet, a sót, a fokhagymanyomón áttört fokhagymát, és a citromlevet.
A sütőt 200 fokra kapcsolom, s miközben melegszik, megkenem a kenyérszeleteket a fokhagymás vajjal. Én nem sajnáltam, küldtem rá rendesen, mert úgy a jó. Alufóliára teszem a kenyereket, s akkora alufóliát vágok, hogy alulról, felülről, és két oldalról rá tudjam hajtani a fóliát a kenyérre. Nem kell rányomni a fóliát, csak finoman, lazán becsomagolni a szeleteket. Beteszem a kenyereket a sütőbe 8 percre, majd 8 perc elteltével kihajtom a fóliát, és így sütöm további 6 percig.
Ha letelik az idő kiveszem a sütőből, és jóízűen fogyasztom.

Tipp:
Úgy is lehet, hogy veszek a boltban zacskóba csomagolt, félkész bagettet, vagy kiflit, 2 centinként beirdalom, és az irdalásokba kenem a fokhagymás vajat, és ugyanúgy fóliázva sütöm meg.


Nehézség: könnyű
Idő: 25 perc
Adag: kb. 4 szelet kenyérnyi
Mosogatnivaló: kevés



A receptet itt találtam: http://mezesmacska.blog.hu/2016/03/05/garlic_bread

2016/10/14

Szilvás gombóc

Mindenkinek van egy szilvás gombóc receptje, amit a nagymamájától tanult. Ez az enyém.

Hozzávalók:
- 60 dkg krumpli
- 20 dkg liszt
- 9 dkg zsír
- 8 szilva (én nagy, ringló szilvát használtam, ilyen szilvából ebből a mennyiségből 8 gombóc lesz)
- kb. 50 gramm zsemlemorzsa
- 1 evőkanál olaj
- 5 púpos teáskanál cukor
- 1 fél teáskanál őrölt fahéj
- só

Elkészítés:
A krumplikat meghámozom, és enyhén sózott vízben felteszem főni. Ha puha a krumpli leöntöm róla a vizet, hozzáadom a zsírt, majd krumplinyomóval összetöröm. Ez a procedúra tökéletes arra, hogy a zsír is elolvadjon, és beledolgozódjon a krumpliba. Hagyom teljesen kihűlni a krumplit. Míg hűl érdemes megmosni, és kimagozni a szilvákat. Én úgy szoktam, hogy a ,,megadott vonal mentén” félbevágom hosszában a szilvát, és kiemelem a magot úgy, hogy a gyümölcs egyben maradjon. Azért jó, ha egyben van, mert úgy könnyebb lesz a végén gombócot formázni. Az 5 teáskanál cukrot összekeverem kb. fél teáskanál őrölt fahéjjal. Még van időm, úgyhogy elkészítem a morzsát. Egy kisebb lábasban vagy serpenyőben felhevítek egy evőkanál olajat, rászórom a morzsát, és folyamatosan kevergetve 4-5 perc alatt, közepes lángon zsemlebarnára pirítom. Fontos a folyamatos kevergetés, mert pillanatok alatt képes odaégni. Ha kész, elzárom a lángot, és le is veszem, hogy nehogy a maradék hő még égessen rajta. Ha teljesen kihűlt a krumpli hozzászórom a lisztet, és eldolgozom benne úgy, hogy nyújtható tésztát kapjak. Ekkor felteszek egy nagyobb lábas sós vizet melegedni. Míg melegszik, lisztezett felületen nagyjából fél centiméter vastagra nyújtom a tésztát. Egy szilvát a tésztára rakok, és belövöm, hogy nagyjából mennyi tészta kell ahhoz, hogy becsomagoljam. Egy ringlónak 10x10 centis négyzet biztos kell. 


A szilva belsejébe teszek egy teáskanál fahéjas-cukrot (érdemes a fahéjas-cukros tál felett, mert a felesleg kiszóródik) majd a vágott tésztarész közepére teszem. Felhajtogatom a tészta négy oldalát, a kezembe veszem, és alakítgatom, mint a hógolyót, majd gömb alakúra formázom, és lisztezett felületre teszem, míg a többi gombóc is készül. Ha minden jól megy, eddigre a vizem lobogva forr. Egy lyukacsos fém kanálra teszem egyenként a gombócokat, majd a vízbe rakom. Én egyszerre négy gombócot főzök, hogy ne ragadjon össze. 4 percig főzöm a vízben, utána megmozgatom őket, és láthatóan kevésbé vannak a lábas alján, úgyhogy egyenként kiveszem a gombócokat, leöblítem őket hideg vízzel, majd tálra szedem. Fontos, hogy nyugis legyen a csapvíz, ne túl erős, mert az ereje képes szétbombázni a gombócunkat. Ha az összes gombóc kifőtt, kézzel beleforgatom a morzsába, és porcukorral meghintve tálalom.

Videó:



Tipp:
Ha kisebb, nem ringló szilvát használunk, és ugyanígy 8 gombócot szeretnénk, akkor a tésztaadag felét is elég elkészíteni, mert kisebb szilvához ez rengeteg.


Nehézség: könnyű (tényleg!)
Idő: kb. két óra (ebben az is benne van, hogy a krumpli fő, és közben semmitteszek)
Adag: 3-4
Mosogatnivaló: sok

2016/10/07

Nem rakott krumpli

A ,,nem rakott krumpli" fedőnév azért született, mert tulajdonképpen azonos ízeket kapunk a rakott krumpliéhoz, hisz gyakorlatilag minden hozzávaló megegyezik a rakott krumpliéval, de mégis annyi változatosság van benne, hogy ez: nem rakott krumpli...

Hozzávalók:
- 5 darab közepes, vagy nagyobb krumpli
- 10 dkg kolbász
- 2 db főtt tojás
- egy kisebb doboz tejföl (140-150 gramm) 
- só
- egy kevés vaj
- reszelt trappista sajt

Elkészítés:
A krumplit héjában megfőzöm úgy, hogy meg legyen főve, de ne essen szét. Míg fő, a tojásokat is keményre főzöm. Ha készen vannak a krumplik, kiveszem a vízből, meghámozom, lefektetem, és a felém eső részt egy teáskanállal kivájom. A legegyszerűbb úgy, hogy egy evőkanálnyi nagyságú lyukat körbejelölök a kiskanállal, és a vonal mentén kiszedem a tartalmát nagyjából egy centi mélyen. A kiszedett krumplit egy tálba teszem, és villával összenyomkodom.


A kolbászt meghámozom, és amennyire lehet, felkockázom, majd a tálban lévő krumplihoz adom. A tojásokat meghámozom, felkockázom, és mehet ez is a krumplihoz és a kolbászhoz. Hozzákeverem a tejfölt, hogy jó krémes legyen, sózom is egy picit (ér kóstolni). 
Egy tűzálló tálat kikenek vajjal, belefektetem a krumplikat, majd a krémet egyenletesen eloszlatom a mélyedésekben (jó púposra akár) és a tetejére ízlés szerint reszelt sajtot szórok.


A sütőt 200 fokra kapcsolom, rögtön beteszem a krumplikat, és addig sütöm őket, míg a sajt aranybarnára nem olvad. Ez nagyjából fél óra.


Tipp:
A tetejére még lehet tenni tejfölt, ha úgy kívánja az ízlés.


Nehézség: könnyű
Idő: kb. másfél óra
Adag: én egy darabtól jól voltam, de egy férfiember kettőt is megeszik
Mosogatnivaló: közepes

2016/10/04

Sütőtökös rizottó

Hozzávalók:
- 1 sütőtök (500-600 gramm)
- 200 gramm rizottó rizs
- 6 dl csirke alaplé
- 70 gramm reszelt parmezán sajt
- 3 evőkanál (olíva)olaj
- 1 teáskanál zsálya
- 40 gramm hideg vaj
- 1 dl fehérbor (opcionális)

Elkészítés:
6 dl vizet felteszek melegedni, és beleteszek egy leveskockát. Míg el nem olvad a vízben a kocka a tököt félbevágom, kikaparom a magjait, majd meghámozom, és felkockázom. Ez a legutálatosabb része az egész folyamatnak. Mire végzek bőven elzárhatom az alaplé alatt is a lángot.
Egy nagyobb fedeles serpenyőben 1 evőkanál olívaolajat hevítek. Beleszórom a zsályát, picit ropogósra pirítom, majd kikaparom a serpenyőből, és félreteszem. Ugyanebbe a serpenyőbe teszem a felkockázott sütőtököt, öntök alá nagyjából fél deci vizet, majd letakarom, és közepes lángon megpárolom. Fontos nézni közben, mert gyorsan képes párologni a víz. Ha párolog, mindig pótlom egy kicsit.
Míg a tök készül egy lábasba öntök két evőkanál olajat, hozzáöntöm a 20 dkg rizottót, és nagyjából üvegesre hevítem. Hozzáöntöm a bort, elkeverem, és főzöm vele egy-két percig, majd fokozatosan, merőkanalanként adagolom hozzá az alaplevet úgy, hogy pont ellepje. Kevergetem, és alacsony lángon főzöm. Gyakran nézek rá, és amint fogyna az alaplé, úgy pótolom addig, míg el nem fogy. Ez nem egy gyors folyamat, ezalatt nagyjából a tök is elkészül. 1/5 részét félreteszem, a maradékot összeturmixolom, majd hozzákeverem az immáron kész, puha rizshez. 
Az előre elkészített zsályát, a reszelt parmezánt és a hideg vajat elkeverem benne úgy, hogy a vaj felolvadjon, majd elzárom, és lefedve hagyom hűlni 2-3 percig.
Én külön nem sóztam, mert az alaplé sós, és a parmezán is elég karakteres, de akinek hiányzik a só, csak bátran.

Tipp:
Jelentősen csökkenthető a mosogatnivalók száma, ha sütőben készül a tök - nem gondolnám, hogy radikálisan változtat az ízén.


Nehézség: könnyű
Idő: 1 óra
Adag: 3-4
Mosogatnivaló: sok

A recepten picit változtattam, egyébként innen van: http://www.nosalty.hu/recept/sutotokos-rizotto