2014/05/30

Házi túró

Anyagilag nem igazán éri meg, de nagyon finom, és  ott van az a jó érzés, hogy ,,igen, ezt én csináltam!"

Hozzávalók:
- 1,5 liter tej (snassz, bolti tejből csináltam, működött)
- 5 cl 10%-os ecet
- egy teáskanál só
- 1 textilpelenka

Elkészítés:
A tejet egy lábasba öntöm, és alacsony lángon elkezdem melegíteni. Ha egy mód van rá, jobb olyan lábasba tenni, amibe nem kozmál bele a tej. Nem kell felette állni, csak néha ránézni, és kavarni rajta egyet. 
Amikor elkezd forrni, beleöntöm a sót, és amint újra elkezd forrni, beleöntöm az ecetet is. Megkeverem, leveszem a tűzről, és állni hagyom 5 percet. 
Egy szűrőt egy közepes lábasra teszek, beleteszem a szűrőbe a textilpelenkát, és a pelenkába öntöm az immár darabos tejet. Kicsit megnyomkodom egy fakanállal, és jópár órára, vagy egy egész éjszakára fellógatom.
Én ezt úgy oldom meg, hogy a sodrófára kötöm a textilt, a két végét székekre teszem, és ez alá teszem a lábast, amibe csoroghat a savó.


Ha kicsorog, elvileg ki kéne nyomkodni, de úgy túl száraznak éreztem, úgyhogy a csorgás után már nem csavarom ki a maradék, minimális levet, így kicsit krémesebb marad.

Tipp:
Az eredeti recept szerint ebből sajtnak kellene lennie, bár ők házi tehéntejből készítették.


Nehézség: könnyű
Idő: 15 perc + állási idő
Adag: 12 dkg
Mosogatnivaló: kevés


A receptet a Dívány oldalán találtam: http://divany.hu/alapkonyha/2013/06/01/dios_sajt/

2014/05/23

Hello Kitty - Ínyenc szakácskönyv

Hello Kitty figuráját mindenki látta már. Megmondom őszintén, volt némi előítéletem a könyvvel kapcsolatban, de azt kell mondjam, nagyon pozitívan csalódtam.

A Hello Kitty – Ínyenc szakácskönyv című könyvet 2012-ben adták ki Magyarországon. A keményfedeles kötet rendkívül igényes designnal készült, színes és figyelemfelkeltő címeket, mintákat használva.

11 fejezetből áll. E fejezetek igen széles skálán mozognak, kezdve a hagyományos “leves”, és ,,tészták és pizzák” kategóriától a ,,vegáknak” illetve ,,rizses fogások” kategóriákig.


A könyv elsősorban gyerekeknek íródott, hiszen rögtön azzal indít, hogy mindig legyen felnőtt segítség, legyen tiszta a kéz és a munkafelület, de a felnőttek számára sem unalmasak a benne található étkek.

Habár a receptek a német kiadású Hello Kitty magazin alapján lettek összeválogatva, nem úgy jártam vele, mint Gordon Ramsay könyvével, hogy képtelenség beszerezni a hozzávalókat, hiszen minden alapanyag megvásárolható itthon (ha a sarki boltban nem is, egy nagyobb üzletben biztosan.) 

Külön tetszik, hogy ha a hozzávalóknál azt írja ,,1 üveg koktélvirsli”, nem hagy kétségek között, hogy kisebb vagy nagyobb kiszerelésűt vegyek, hanem zárójelben feltünteti, hogy súlyra mennyinek felel meg az adott mennyiség. 

Természetesen vannak benne receptek, amik leginkább helykitöltő szerepet foglalnak el, mert nem kell hozzájuk különösebb tudomány, így a turmixok és a szendvicsek, de a többi recept tényleges újdonság még felnőtt szemmel is. A ,,penne paradicsommártással” nem szúrja ki a szemünket azzal, hogy főzd meg a pennét, és önts rá ketchupot, hanem megvan a menete annak, hogyan kell elkészíteni a paradicsommártást. 



Hasznos összeállítás van a tésztafélékről is, ami véleményem szerint örök emlék is lehet, mert el tudom képzelni, hogy a gyermek mindig emlékezni fog, hogy ebből a könyvből tanulta meg megkülönböztetni a tésztákat.



Hasonló tanító jellegű képek vannak továbbá különböző salátafajtákról is úgy mint a ,,fejes saláta” vagy a ,,radicchio saláta”. A “saláták” kategóriában szentel egy oldalt négy különböző salátaöntetnek is, megismertetvén a kis szakácsokat egy-egy saláta elkészítésének számos módjával. További hasznos rovat a “Jó tudni” nevezetű, ahol különböző érdekes tényekkel lehet megismerkedni, úgy mint milyen is a mascarpone, illetve honnan ered a kuszkusz. Hasonló funkcióval bír a “Tipp”-et adó fülecske, ami megjelenik pár receptnél. Például a “Sajtos rizibizi” nevű ételnél azt a tippet kapjuk, hogy milyen típusú könnyen olvadó sajtot érdemes használni ehhez a recepthez.  



Összességében egyáltalán nem tartom rossz befektetésnek a könyvet, mert szép, igényes és egyszerűen jó receptek vannak benne.

2014/05/17

Mascarpone golyó

Eredetileg "tiramisu golyó" a neve, de nem találtam benne a tiramisut. Ennek ellenére nagyon finom nassolnivaló.

Hozzávalók:
- 35 dkg darált háztartási keksz
- 25 dkg mascarpone
- 5 evőkanál kávé
- 5 evőkanál porcukor
- 1 evőkanál rum (vagy 1 teáskanál rumaroma)
- 3-4 evőkanál tej (nem feltétlenül szükséges)
- 1-2 evőkanál holland kakaópor

Elkészítés:
A darált kekszet nagyobb tálba öntöm. Hozzáteszem a mascarponét (érdemes készítés előtt valamivel kivenni a hűtőből, hogy engedjen picit), a kávét, a porcukrot és rumot (vagy rumaromát).
Összedolgozom a hozzávalókat. Én rámentem kézzel, mert bármilyen eszközzel próbáltam, nem működött. Tészta-szerűen összegyúrtam. Itt kellett pár evőkanál tej, a masszát lazítandó.
Ha kész, dió nagyságú gombócokat hengergetek belőle, és meghempergetem őket egy tálkába tett kakaóporban.
1-2 órára hűtőbe teszem, és fogyasztható.

Tipp:

Mivel tényleg nem igazán hasonlít az íze a tiramisuéra, azt is el tudom képzelni, hogy kakaópor helyett kókuszreszelékben hempergeti meg az ember. Ebben az esetben viszont tényleg kell egy kis tej, hogy kicsit nedvesebb legyen a golyó, a kókusz ráragadását megkönnyítendő.

Nehézség: könnyű
Idő: fél óra (+ hűlési idő)
Adag: 50 golyó (+/- 1-2)
Mosogatnivaló: kevés



A recept a Príma konyha magazin 2009/júniusi számában volt olvasható, nem pontosan ezekkel a mennyiségekkel.

2014/05/11

Currys karfiolkrémleves

Hozzávalók:
- 20 dkg krumpli
- 15 dkg sárgarépa
- 40 dkg karfiol (lehet fagyasztott is)
- 1 kisebb fej hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 kávéskanál gyömbér (frissen reszelt, vagy őrölt)
- 2 evőkanál olaj
- 1 csapott teáskanál curry
- 2 húsleveskocka
- 1 dl tejszín
- só
- őrölt szerecsendió
- ízlés szerint chilipor (el is hagyható)
- víz

Elkészítés:
A krumplikat és a répákat megtisztítom, és kockákra, illetve karikákra vágom. Az olajat egy lábasba öntöm, felforrósítom és rádobom az összevágott hagymát, a zúzott fokhagymát és az egy kávéskanálnyi gyömbért. Kicsit hagyom, és utánateszem a kurkumát, és a chiliport. Vigyázva, nehogy odaégjen, alacsony lángon fél-egy percig hagyom pirulni és hozzáöntök 7 dl vizet. Beleteszem a két leveskockát, és a felvágott krumplit és répát is. Fedőt teszek rá, és 15 percig közepes lángon főzöm.
A karfiolt rózsákra szedem, és fél liter sós vízben felteszem főni egy másik lábasban. Ha mind a karfiol, mind a zöldségek főttek 20 percet, kiveszek egy tálba pár evőkanál zöldséget és egy-két rózsa karfiolt levesbetétnek. (Érdemes letakarni, és melegen tartani.)
A karfiolt hozzáöntöm a krumplihoz és a répához és együtt főzöm őket teljesen puhára. 
Ha elkészültek, elzárom a gázt és összeturmixolom a levest. Ha krémes, visszateszem a gázra, hozzáöntöm az 1 dl tejszínt, és újraforralom. Őrölt szerecsendióval ízesítem kicsit.

Tipp:
Az eredeti recept csupán 1 kávéskanál curry-t ír, de bátran mehet bele az 1 teáskanál, mert ezzel az egy teáskanállal sem nagyon érezhető az íze.


Nehézség: könnyű
Idő: kb. 1 óra
Adag: 4 tányér
Mosogatnivaló: közepes


A recept Lajos Mari - Hemző Károly 99 Új Leves című kötetében található.

2014/05/01

Kacsazsír hízott kacsamájjal

Korántsem melegszendvics, ahogy a címke mutatja, de mivel kenyérre kenjük, ehhez a kategóriához áll a legközelebb.

Hozzávalók: 
- 35-40 dkg kacsaháj (lehet bőrös is, sőt!)
- 0,5 dl víz
- 25 dkg kacsamáj (minimum, minél több, annál jobb)

Elkészítés:
A hájat kisebb darabokra vágom és teflon lábasba teszem. Felöntöm fél dl vízzel, és felforralom, majd lejjebb veszem a lángot és alacsony lángon fedő nélkül párolom. Vigyázni kell, mert durrog!



Nagyjából húsz perc alatt készen van. Ezalatt a háj egyre kisebb lesz...



... és bebarnul. Ha szép barna, konyhai papírtörlőre szedem, megsózom, és lehet falatozni az isteni töpörtyűből.



Az immáron "magányos" zsírba teszem a nagyobb darabokra vágott májat. Továbbra is alacsony lángon, 10 percig, egyszer-egyszer megfordítva sütöm meg a májat a zsírban.

Ha elkészült, elzárom a gázt, szobahőmérsékletűre hűtöm, majd hűtőbe teszem. Kenyérre kenve egy kis sóval, isteni finom.

Tipp:
Hamarosan ;)

Nehézség: könnyű
Idő: legfeljebb 45 perc + hűlési idő
Adag: a képen látható mennyiség, azaz jópár szelet kenyérre elég
Mosogatnivaló: közepes