2016/04/22

Aszalt paradicsomos-diós tészta

Mikor nekiálltam összedobni ezt az ételt nem voltam biztos benne, hogy jó lesz, hiszen semmi szaft nincs rajta. Várakozásommal ellentétben viszont isteni tésztát kaptam, és szokásom ellenére a szaftosságot sem hiányoltam, hiszen olyan ízletes, hogy ha tehetném mindig ezt enném.


Hozzávalók:
- 10 dkg farfalle tészta
- 8 levél bazsalikom
- 30 gramm dió
- 2 evőkanál az aszalt paradicsomon lévő olajból
- 70 gramm olajban eltett aszalt paradicsom (8 szelet)
- só

Elkészítés:
A tésztához egy lábasban sós vizet felteszek melegedni. A diót kisebb darabokra vágom (nem kell túlzásba vinni) majd egy üres serpenyőbe teszem és alacsony lángon hevítem 5-8 percig. Érdemes kóstolni, hogy jó-e. (Vigyázat, nagyon forró!) Ha kellemesen ropog átöntöm egy tűzálló tálba a diókat, és hagyom őket, hogy hűlve zizegjenek. A serpenyőből kitörlöm a dió ott maradt héjait. Az aszalt paradicsomokról lecsorgatom az olajat, és picit összevágom őket. A bazsalikomleveleket megmosom, leitatom róluk a vizet, és ezeket is összevágom picit, ezt sem kell túlzásba vinni. Ezalatt a víz valószínűleg felforr, úgyhogy beleöntöm a tésztát, hadd főjön.
A két evőkanál paradicsomos olajat felteszem hevülni a serpenyőben, majd ha már meleg hozzáadom az aszalt paradicsomokat, és az összevágott bazsalikomot, és addig hevítem, míg a bazsalikom össze nem esik, ez nagyjából 1-2 perc.
Ha ez megvan elzárom a lángot.
Ha megfőtt a tészta leszűröm, elkeverem a paradicsomos-bazsalikomos olajjal, és megszórom a dióval.
Rögtön fogyasztom.

Tipp:
Nem vagyok az a fajta, aki azt vallja, hogy a tészta csakis al dente jó, mert úgy autentikus, viszont ez a kaja tényleg fokozható, ha a tésztát al dentén hagyjuk. Mennyei.


Nehézség: könnyű
Idő: 20 perc
Adag:
Mosogatnivaló: közepes


2016/04/09

Gasztroélmény: Comix Coffee

Fotó: Welovebudapest
Nem tagadom, nem vagyok oda konkrétan a képregényekért, de az egyik kedvenc sorozatom, az Agymenők nyitottá tett erre a világra. Ezért döntöttünk úgy a barátokkal karöltve, hogy megnézzük magunknak a helyet.

A helyszín mondhatni tökéletes, hisz egy köpésre van az egyetemistáknak és a Nemzeti Múzeumot látogató turistáknak egyaránt. Ezen két látogatóközönség bevonzása színvonalért kiált, éppen ezért is voltam izgatott, amikor betértünk.

Déli órában mentünk, ekkor a helyiség teljesen üres volt, de ahogy telt az idő, úgy szállingóztak be a fiatalok. A fő hangsúly a dekoráción van: az egyik sarokban található polcon néhány képregény és könyv vár olvasásra. 


A falakat poszterek díszítik, leginkább a Star wars jegyében, de Harry Potter világát is felfedezni véltük a plafonról lógó levelek formájában.



A bárpulttal szemben szuperhősökről készült csoportkép bámult le ránk, alattuk egy kihasználatlannak tűnő, csupán kávébabos mintával– tán még kerül majd oda valami a későbbiekben?


A polcokon is különböző relikviák helyezkednek el, így egy plüss Yoda, héliumos BB8, és a látogatásunk alapját adó Agymenők figurái.


Rendelésünket egy kis műanyag dobozban szervírozták, melynek tartalma egy epres limonádé, mely finom volt, jég nem került belé, ahogy azt kértük, s fogyasztója még epermaggal is találkozott, ami felettébb biztató a limonádé epertartalmára nézve.

A dupla espresso is pozitív véleményt kapott, s jó erős kávé volt, ahogy azt kell.


A fahéjas-narancsos forrócsoki Harry Potteres bögrében került tálalásra, aminek személy szerint nagyon örültem. A forró italba azonban bele tudok kötni sajnos, a fahéjat és a narancsot nem fedeztem fel benne, és kicsit zsírosnak éreztem. Viszont valóban forró volt és csokis.


Az italok mellé számos ízesítéssel rendelkező gofrit kínáltak, de a forró csoki eléggé megfeküdte a gyomromat, így nem került kipróbálásra semelyik étek sem.

Összességében picit csalódás a hely, mert nyilván nem a kávé-limonádé-forró csoki vonal vonzott be, hanem maga az ötlet, viszont egy képregényes kávézóban érthetetlen, hogy miért van Star wars és Harry Potter, amik köszönőviszonyban sincsenek a képregénnyel, viszont nincs The walking dead, ami szintén elég ismert mostanában, és valóban képregény az alapja.

Nem mondom, hogy rossz kezdeményezés, mert nem az, de inkább nevezhetnék Kocka Coffee-nak, hogy beleférjen minden, a képregényektől kezdve a szuperhősökön át a Harry Potterig. Ahogy láttam, ők is merítettek ötletet az Agymenőkből, nyilván ezért is tűnt fel a szereplők mása a vitrinben, s ennyi erővel lehetett volna minden, amit ők szeretnek, Star trek, videójátékok és 3D-s sakk is, mert ezeknek is lett volna annyi köze a képregényekhez, mint a felhozatalnak.

Az ötlet zseniális, a kezdeményezés értékelendő, az irány azonban nem túl jó, de ha fejlesztik, és több fantáziát fektetnek bele, nagyon klassz kis hely lehetne belőle.

Étel/Ital: átlagos
Kiszolgálás: korrekt, megrendeltük, kihozták
Árak: közepesek

2016/04/02

Tükörtojás kenyérágyon

Hozzávalók:
- 1 szelet (toast) kenyér
- 1 tojás
- reszelt sajt (ízlés szerint)
- só

Elkészítés:
Előmelegítem a sütőt 180 fokra.
Egy tepsit kibélelek sütőpapírral, beleteszem a kenyeret, majd a a héjától egy centire belülről minden oldalról vágok egy-egy csíkot úgy, hogy egy négyzetet kapjak.


 Fogok egy kanalat (keskenyebb végű kanál, vagy kiskanál a legalkalmasabb) és benyomkodom a kapott négyzetet.


Jó alaposan be kell nyomkodni, egy-egy helyre többször visszamenni úgy, hogy a végeredmény minél kevésbé legyen hepehupás.


 A benyomott részbe ütöm a tojást.


Rá-illetve körészórom a reszelt sajtot.


Addig sütöm, míg a sajt rá nem olvad a tojásra. Ezalatt a tojás is szépen megsül.

Tipp:
A kenyeret akár meg is lehet vajazni mielőtt beleütöm a tojást, illetve a sajt helyett- és mellett lehet rá szórni akár hagymát, újhagymát, vagy bacont is.


Nehézség: könnyű
Idő: 15 perc
Adag: 1

Mosogatnivaló: kevés