2014/11/30

Adventi koszorú mézeskalácsból

Ez az első adventi koszorúm mézeskalácsból. Nem úgy történtek a dolgok sülés és formázás közben ahogy naivan elterveztem, de annyira mégsem mondom rossznak. Nem életem fő műve, de egy bejegyzést megérdemel az összes viszontagságával együtt.

Hozzávalók:
A tésztához:
- 25 dkg méz
- 50 dkg liszt (azért legyen több bekészítve, mert leginkább a méztől függ, mennyi kell. A lényeg, hogy jól nyújtható, nem ragadós tésztát kapjunk.)
- 15 dkg cukor
- 0,5 dkg szódabikarbóna
- 1 tojás sárgája (fehérjét hűtőbe teszem a mázhoz)
- 1 egész tojás
- 10 dkg margarin
- 1,5 dkg fűszer vegyesen (szegfűszeg, fahéj, szerecsendió, ánizs)
A mázhoz:
- 1 tojás fehérje
- 20-25 dkg porcukor
- 1 teáskanál citromlé

Elkészítés:
Elsőként papírra rajzoltam a mintát. Az ötletet az Interneten találtam, de mivel leírás nem volt hozzá, próbáltam egy ,,alaprajzot" készíteni. 
Egy A4-es papírt félbehajtottam, szétnyitottam, és a hajtásig hajtottam a papír alját. Kaptam két hajtást, az alsót levágtam, így kaptam egy szabályos négyzetet. (Sokkal egyszerűbb, ha eleve négyzet alakú papírral dolgozunk). A négyzet alakú lapomat félbehajtottam, majd még egyszer félbe, s így kaptam egy kis négyzetet. Erre rajzoltam rá a tervezett mintát, majd kivágtam és szétnyitottam a papírt. Nem baj, ha nem teljesen szabályos, csak nagyjából legyen meg, minek hol kell lennie.

Nagyjából ilyet kell rajzolni

A tésztához hozzávalókat alaposan összegyúrom. Félre lehet tenni pihentetni (akár egy hétre is a hűtőbe) vagy azonnal lehet kezdeni formázni.
A tésztát lisztezett sütőpapíron nagyjából 8-9 mm vastagra nyújtom, ráteszem a papírformát és késsel körbevágom. 


A közepét egy pohárral vagy egy bögrével lyukasztom ki. A négy csücskét egy kisebb alkalmatossággal lyukasztom, erre van egy házilag készített szétfarigcsált pezsgőtablettás henger ami tökéletesen megfelel a pogácsánál apróbb lyukakhoz.
Egy tepsit kibélelek sütőpapírral, és átemelem rá a tésztát. Itt jön az ok, amiért sütőpapíron nyújtottuk, sokkal egyszerűbb átemelni és ráfordítani a tepsire, majd lehúzni a sütőpapírt. Eleve sütőpapíron nyújtani és azon megsütni nem javaslom, mert jártam már úgy, hogy túlságosan odasült. Az alap mellett kiszaggatok négy szívet (forma hiánya esetén papírra rajzolok szívet, kivágom és késsel körbevágom a tésztán) és középen ezeket is átlyukasztom a pezsgőtablettás faragvánnyal.


Ha marad tészta akár hűtőbe is lehet tenni a későbbiekre, vagy formákat lyukasztani belőle és kisütni. Egy-két darab plusz szívet érdemes kisütni baleset esetére, illetve egyéb formákat is sem árt sütni, hogy lehessen a máz használatát próbálgatni.
A sütőt 180 fokra melegítem és nagyjából 15 perc alatt készre sütöm a mézeskalácsot. 

Ennél a pontnál szembesültem a ténnyel, hogy tökéletesnek hitt tésztám szétfolyt. Az okára nem jöttem rá, de nem estem kétségbe. Egy napra félretettem, és a tészta csodálatosan megpuhult, úgyhogy könnyűszerrel módosítottam rajta: egyengettem a szélét ívesre, és az egy nagy és négy kis kört valóban kör alakúra. Az utóbbiak méretezésénél alkalmanként belepróbáltam a választott gyertyát, s csak addig vágtam, míg át nem ment rajta. 

A feljavított verzió

A mázhoz addig verem egy tojás fehérjét, míg fehér nem lesz. Nem kell habosra, elég, ha fehér. Ekkor hozzáadom a citromlevet, majd elkezdem fokozatosan adagolni hozzá a porcukrot. Célszerű szitán át rázni a porcukrot, hogy teljesen csomómentes legyen. Kézi habverővel alaposan elkeverem, majd a következő adag porcukrot teszem hozzá. Akkor jó, ha nem esik le a kanálról a máz. Ez a pont általában akkortájt jön el, amikor már feladnám.

Csöppen ugyan, de le nem esik

Ha jó, egy bögrébe zacskót teszek, és belekanalazom a máz felét. 



A zacskó nyitott végét összegumizom, a másik végén picike nyílást vágok. Előbb inkább legyen kisebb, aztán ha úgy adódik, lehet még alakítani.
Rá kell érezni a zacskó használatára. Saját tapasztalat szerint érdemes egy svunggal, de lassan végigmenni a mintán (egy-egy körön vagy vonalon) mert meglátszik, ha meg van szakítva a vonal. Érdemes újságpapírt tenni alá, hogy ne kenjünk össze semmit.



Ha készen van a minta, félreteszem száradni. Fél-egy óra múlva meg is szárad, nem kell neki sok idő. A tesztsütin lehet fogdosni, hogy megszáradt-e.



Ezután összeállítom a koszorút. Mivel már puha a tészta, fogpiszkálóval vagy dróttal rá lehet segíteni a stabilitásra. A gyertyán átszúrom a drótot/fogpiszkálót és szúrok belőle a tésztába is. Ezt több oldalról meg lehet csinálni.


Tipp:
Természetesen bármilyen forma kivitelezhető, de elég kényes dolog a mézeskalács, hol puha, hol kemény, úgyhogy ki kell tapasztalni.


Nehézség: nehéz
Idő: attól függ, de nem kevés
Adag: a koszorún kívül még bőven lehet szaggatni
Mosogatnivaló: közepes


2014/11/23

Töltött káposzta

Habár neve alapján töltelék funkciót kéne ellátnia a húsnak, mi úgysem ennénk meg a káposztalevelet, úgyhogy egyfajta töltetlen káposzta ez.

Hozzávalók:
- 1 kg savanyú káposzta (zacskós vagy üveges)
- 50 dkg darált sertéshús
- 25 dkg füstölt hús pl. sonka 
- 1 marék rizs
- 1 teáskanál őrölt pirospaprika
- 3 ek. olaj
- 1 csapott evőkanál liszt
- 1 teáskanál őrölt pirospaprika (ez a rántáshoz)
- só
- bors
- tejföl a tálaláshoz

Elkészítés:
Elsőként a káposztát önmagában megkóstolom, hogy mennyire savanyú. Általában az üveges káposzták jól ,,be vannak állítva" de ha túl savanyú, picit vízbe áztatom a káposztát és ha jó ízűnek ítélem, alaposan kicsavarom. Vigyázni kell, nehogy túlázzon, mert akkor íztelenné válik. Ha íztelen lenne, akkor érdemes megforgatni  káposzta savanyú levében, vagy összeforgatni kiázatlan káposztával.
Egy lábas aljára rendezem a káposztának nagyjából a felét, rárakom a szeletekre vágott füstölt húst, majd elkészítem a húsgombócokat. A darált húsba szórom a rizst, az egy teáskanál őrölt paprikát, sózom, borsozom, és kézzel összekeverem. Érdemes ezt is nyersen megkóstolni, hogy elég sós és borsos-e. Ha jónak találom golyókat formázok belőle és a lefektetett káposztára rendezem.


Rárendezem a maradék káposztát a húslabdákra, és annyi vízzel engedem fel amennyi éppen ellepi. Fedő alatt másfél óráig főzöm, ezalatt meg kell puhulnia a húsnak.
A sonkától sós lesz, úgyhogy nem kell külön sózni, azonban érdemes félidőben megkóstolni, hogy elég sós-e, és szükség esetén pótolni.
Ha megfőtt, óvatosan kiveszem a húsgombócokat és a füstölt sonkát is. Egy kisebb serpenyőben elkészítem a rántást: felhevítem az olajat, hozzáteszem a csapott evőkanál lisztet, csomómentesre keverem, és a tűzről lehúzva hozzákeverem az egy teáskanál őrölt paprikát. Alaposan hozzákeverem a rántást a káposztához és további 10 percig főzöm. Ha elkészült elzárom a lángot és visszateszem a húsgolyókat a káposztába. Tejföllel tálalom.

Tipp:
A füstölt sonka kihagyható, de igazán jó plusz ízt ad neki.


Nehézség: közepes
Idő: kb. 2 óra
Adag: 3-5 (étvágyfüggő)
Mosogatnivaló: közepes

2014/11/15

Fondü sütőtökben

Hozzávalók:
- 1 kisebb tök
- 15 gramm vaj
- 15 gramm liszt
- 50 ml fehérbor
- 75 ml tejszín
- 125 gramm reszelt sajt (trappista, cheddar)
- 25 gramm kék sajt (rokfort)
- egy kevés őrölt bors

Elkészítés:
Elsőként előkészítem a tököt. A tetejét levágom, és kiszedem a belsejéből a magokat. 200 fokra sütőbe teszem és 50-60 perc alatt puhára sütöm. Ha elkészült a tök, óvatosan kikaparok az oldaláról egy kis húst, figyelve, hogy maradjon egy stabil oldala a töknek. (Amennyiben tököt nem szeretnénk mártogatni a sajtba, ez elhagyató.)
A sajthoz kimérek 15 gramm vajat egy lábasba és megolvasztom, majd hozzászórom a 15 gramm lisztet, és csomómentesre keverem. Hozzáöntöm a fehérbort majd a tejszínt, és kevergetve összeforralom. Ezután beleszórom a sajtokat és addig kevergetem, míg fel nem olvadnak. Borssal ízesítem.
Kis lángon melegen tartom, eközben összegyűjtöm a mártogatni valókat. Számos mártogatós használható, például virsli, olívabogyók, zöldségek, alma, körte, kenyér, felvágottak, vagy akár főtt csirkemell is. Egy fondükészlethez fém pálcikák járnak, ennek híján, én bambuszpálcikákat használtam, teljesen jók a célra.
Ha elkészültek a mártogatnivalók a forró sajtszószt beleöntöm a tökbe. (Amennyiben kanalazáskor vagy süléskor megsérült a tök, alufóliával kibélelve hibátlanul működik.) 
Habár a sajtszósz az eredeti fondüzéssel ellentétben nincs melegen tartva, a folytonos mártogatástól nem szilárdul meg, és húsz-harminc percig langyos marad.
Több oldalon felhívják a figyelmet, hogy a meleg sajtszószra ne igyunk hideg folyadékot, nehogy összeálljon a sajt a gyomrunkban. Mivel ez nincs melegen tartva, és nem tűzforró, ezért talán nem kell véresen komolyan venni ezt az intelmet, de jobb vigyázni! Meglepően laktat, úgyhogy még időben álljunk le vele!

Tipp:
A tök leginkább esztétikai eszköz, úgyhogy teljesen kihagyható, ha a sajtszósz lábasban elkészül, abból is mártogathatunk.
Ha marad a sajtból, érdemes eltenni egy kis tálba a hűtőbe, mert másnap a pirítósra kenve isteni finom!


Nehézség: könnyű
Idő: húsz perc (tökkel együtt másfél óra)
Adag: 3
Mosogatnivaló: közepes



2014/11/09

Fordított körtetorta

Hozzávalók:
- 40 gramm kristálycukor
- 40 gramm szobahőmérsékletű vaj
- 2 körte (minél hosszúkásabb, annál jobban összeér középen)
A tésztához:
- 15 dkg liszt
- 1 kk. sütőpor
- 1 kk. őrölt fahéj
- 8 dkg cukor
- 2 tojás
- 15 dkg tejföl
- 5 dkg étolaj

Elkészítés:
Elsőként elkészítem a körtét. A körtéket meghámozom, félbevágom és a feleket hosszában vékonyan csíkokra vágom.
Egy kisebb lábasban vagy serpenyőben karamellizálom a cukrot. Érdemes egyből magasabb lángra tenni, mert nagyon lassan olvad meg alacsony lángon. Folyamatosan kevergetem, s ahogy teljesen elolvad, hozzáteszem a szobahőmérsékletű vajat. Rögtön folytatom a keverést, hogy minél kevésbé ránduljon össze a cukor. Beleolvasztom a vajat is a cukorba, és keverhető masszát kapok. Égve hagyom a lángot, és beleteszem a körtéket a vajas cukorba, finoman puhára sütöm őket pár perc alatt. Ha elkészültek tálba szedem őket, és hűlni hagyom.
Egy tálban összekeverem a lisztet, a sütőport és a fahéjat, egy másik tálban pedig a cukrot, a két tojást, a tejfölt és az étolajat. Utóbbit összeöntöm a lisztes keverékkel, és fakanál segítségével simára dolgozom a tésztát. Folyós, de nem darabos masszát kell kapjak.
A sütőt előmelegítem 180 fokra.
Egy 20 centis piteformát kikenek vajjal és elrendezem benne a karamellizált körtedarabokat.



Ha kész az elrendezés, ráöntöm a körtékre a tésztát. Sütőbe teszem és 25-30 perc alatt készre sütöm. Kiveszem a sütőből és hagyom langyosra hűlni. Ha kihűlt, egy nagyobb tányért teszek a süteményre, rászorítom, megfordítom, és így a tányérra kerül a torta, körtével felfelé.

Tipp:
Nagyon kellemes sütemény, de a tészta önmagában íztelen, úgyhogy fel lehet dobni vaníliás cukorral, vanília magokkal, vagy akár a tésztába reszelt körtével.


Nehézség: közepes 
Idő: kb. 1 óra
Adag: 8 kisebb szelet
Mosogatnivaló: közepes


Az eredeti recept (picit gyér leírással) itt található: http://divany.hu/alapkonyha/2014/09/18/forditott_kortetorta/