2018/11/29

Adventi koszorú - 2018

Hozzávalók:
A tésztához:
- 300 gramm liszt
- 1 csapott teáskanál fahéj
- fél csapott teáskanál szerecsendió
- fél csapott teáskanál gyömbér
- 140 gramm vaj
- 6 evőkanál méz
A cukormázhoz:
- 1 tojás fehérje
- 15-20 dkg porcukor (+5-10 dkg)
- pár csepp citromlé

Elkészítés:
Először elkészítem a tésztát. A lisztet összekeverem a fűszerekkel, majd hozzádolgozom a vajat úgy, hogy morzsás állagú tésztát kapjak. Hozzáadom a mézet, és addig gyúrom, míg puha tésztát nem kapok (nekem volt már, hogy + egy evőkanál mézre volt szükség). Ha megvan a tészta befolpackozom, és hűtőbe teszem 30 percre.

Fél óra elteltével lisztezett munkanapon nagyjából 6 milliméter vastagra nyújtom a tésztát. Szükségem lesz egy szabályos kör-alakú tésztára, úgyhogy rátettem a 20.5 centiméter széles keverőtálat, és körbevágtam késsel. Leszedem körüle a nyesedéket, sodrófára tekerem a tésztát és áthelyezem a sütőpapírral bérelt tepsibe. Itt kapott négy lyukat a gyertyák helyére, és a maradék tésztából formáztam templomot, fenyőfát, és háromszög alakú támasztékokat.
Amint készen lettem, 15 percre tepsistül hűtőbe tettem, majd betoltam 12 percre a 180 fokra előmelegített sütőbe. Ha letelt az idő kiveszem, és hagyom hűlni.

A mázhoz addig verem egy tojás fehérjét, míg fehér nem lesz. Nem kell habosra, elég, ha fehér. Ekkor hozzáadom a citromlevet, majd elkezdem fokozatosan adagolni hozzá a porcukrot. Célszerű szitán át rázni a porcukrot, hogy teljesen csomómentes legyen. Kézi habverővel alaposan elkeverem, majd a következő adag porcukrot teszem hozzá. Akkor jó, ha nem esik le a kanálról a máz. Ez a pont általában akkortájt jön el, amikor már feladnám. Mivel most nagy területeket kellett ,,behavaznom", kicsit lágyabbra hagytam a mázat. Ha jó állagúnak ítélem, zacskóba töltöm, elkötöm a zacskót, kivágom a végét, és kezdődhet a díszítés a kihűlt tésztára. 
Mint egy Lego várost, a támasztékok segítségével összerakom a templomomat, és végül a lyukakat kiegészítem egy-egy gyertyával.

A gyakorlatban ez így néz ki:



Tipp:
Ehhez olyan ügyesség kell, ami nekem nincs, de ha valakinek van érzéke hozzá csodás tájakat varázsolhat!


Nehézség: nehéz (nekem)
Idő: kb. 2 óra
Mosogatnivaló: nem akarok beszélni róla...

2018/11/11

Egyszerű sütőtök krémleves

E leves többféleképpen készíthető: sütőben is meg lehet sütni a tököt, de én jobban szeretem, ha belefő az íze a lébe is.

Hozzávalók:
- 1 tök
- 1 evőkanál vaj
- 1 liter víz (meg még 1 dl, amit párologhat)
- só (esetleg Vegeta, vagy leveskocka)
- 2  dl tejszín
- egy marék tökmag

Elkészítés:
A tököt félbevágom, kimagozom, meghámozom, és kockákra vágom. Egy lábasban megolvasztom a vajat, majd ha megolvadt, rádobom a kockákra vágott tököt. (A vajra lehet dobni felkockázott hagymát, azt üvegesre párolni, és úgy rá a tök). Picit hevítem a tököt a vajon, majd felöntöm a vízzel, és ízesítem a sóval. Lefedem, és nagyjából félóra alatt megfőzöm.
Botmixerrel pürésítem a levest, visszateszem a tűzre, hozzáöntöm a tejszínt, és újraforralom. Tálaláskor pirított tökmaggal szórom meg a tetejét.

Így készült:



Tipp:
Tálaláskor a forró levesbe lehet morzsolni egy kevés kék sajtot is, mennyei lesz tőle!


Nehézség: könnyű
Idő: mindennel együtt legfeljebb 1 óra
Adag: 4-5
Mosogatnivaló: kevés

2018/11/04

Savanyúság télire

Hozzávalók:
- 1 fej káposzta (1-1,3 kg)
- 1 kígyóuborka
- 4 közepes fej vöröshagyma (kb. fél kg)
- 80 dkg paprika (tv, piros kápia vegyesen - ennek híján én pritamint tettem, pirosat és sárgát)
- 23 dkg cukor
- 10 dkg só
- 1 teáskanál citromsav
- 1 kávéskanál nátrium-benzoát
- 2 dl 10%-os ecet

Elkészítés:
A zöldségeket megmosom, igény szerint meghámozom, és vékony szeletekre vágom őket. Ez a dolog legidőigényesebb része - de ha van gyalunk, megkönnyítettük a dolgunkat. A zöldségeket összekeverem, és félreteszem.
Egy nagyobb tálba öntöm a cukrot, a sót, a citromsavat és a nátrium-benzoátot, összekeverem őket, majd hozzáöntöm az ecetet, és alaposan elkeverem - annyira, hogy a cukor lehetőség szerint minél jobban feloldódjon.
Ráöntöm a keveréket a zöldségekre, összeforgatom őket ismét, letakarom, és legalább fél, de inkább egy napra hűtőbe teszem érni és levet ereszteni.
Másnap a befőttes üvegek tetejét forró vízben főzöm pár percet, az üvegeket forró vízben elmosom, és a mikróba teszem három percre, így sterilizálom. Teletömöm az üvegeket a savanyúsággal, és a megmaradt levet elosztom az üvegekben.
Hűvös helyen tárolom őket.

Így készült:



Tipp:
Az üvegek sütőben is sterilizálhatók. 


Nehézség: könnyű
Idő: legalább másfél óra a vadgosás miatt + az érési idő
Adag: a képen látható mennyiség
Mosogatnivaló: kevés