2017/12/16

Camembertes hópehely áfonyalekvárral

Hozzávalók:
- 2 csomag leveles tészta (nálam egy csomag 320 gramm volt - fog maradni belőle!)
- 1 camembert sajt
- 4-5 evőkanál áfonyalekvár
- 2-3 rozmaringág (frissen ideális)
- 1 tojás
- pár csepp olaj

Elkészítés:
Felhasználás előtt nagyjából fél órával kiveszem a leveles tésztákat, hogy könnyebb legyen velük dolgozni. 
Egy sütőpapírra kitekerem az egyik tésztát, és egy nagyobb kör-alakú tálat rátéve körbevágom, hogy egy szép nagy kört kapjak. Félreteszem, és így teszek a másik tésztával is. A nyesedéket összegyúrom és a fagyasztóba teszem későbbi felhasználásra.
Innentől gyorsan megy a dolog, úgyhogy érdemes a sütőt 170 fokra melegíteni. Az egyik tésztakört a sütőpapírra teszem, a camembert rámérem, a közepére teszem és akár meg is jelölöm, hogy lássam, hol lesz. A camembert-mentes övezetet alaposan lekenem áfonyalekvárral, ráteszem a másik tésztakört úgy, hogy pontosan fedjék egymást. Középre helyezem a sajtomat, körbevágom, és ügyesen kisegítem a kört, amit kivágtam. Az így keletkezett lyukba helyezem a sajtot, és a tésztakörre úgy tekintek, mint egy órára: bevágom 3, 6, 9 és 12 óránál, és minden negyedbe ejtek három vágást. Mint a lenti videón látszik, teljesen mindegy, hogy szabályosan vannak-e egymás mellett a vágások, de érdemes így tenni. Ha megvan, minden egymás melletti kis szeleten csavarok egyet úgy, hogy mindkettőt ,,befelé" csavarjam. A végüket összenyomogatom, ügyelve, hogy sülés közben ne nyílhasson szét. A sajt tetejét picit bevagdosom, meglocsolom egy kevés olajjal, és megszórom (friss) rozmaringlevelekkel. A tésztát alaposan lekenem a felvert tojással, és 20 percre betolom a sütőbe, és frissen fogyasztom úgy, hogy a letört darabkákat bele tudjam mártani a friss, folyós sajtba. Mennyei!

Tipp:
Az áfonyalekvár-rétegre pirított szalonnakockákat lehet dobálni, de nekem nem hiányzott.




Nehézség: közepes
Idő: kb. 45 perc
Adag: 2 bő, előételként 4 adag
Mosogatnivaló: kevés


Eredeti ötlet: Twisted

2 comments:

  1. Nagyon örülök a videódnak!!! Nagyon szuper...és a recept is az ❤

    ReplyDelete
    Replies
    1. Köszi! És az eddigi összes biztatást is! :)

      Delete