2016/02/27

Rántott csirkemell olaszos ízekkel

Hozzávalók:
- 1 csirke melle (mindkét oldala)
- 2 dl olaj+1 evőkanál
- kb. 4 evőkanál liszt
- 1 tojás
- kb. 4 evőkanál zsemlemorzsa
- 14 db koktélparadicsom (minél érettebb, annál jobb)
- 1 marék friss bazsalikomlevél
- 180 g mozzarella (1-másfél gömb)
- só
Elkészítés:
A csirkemellet a hosszanti széléről indulva elkezdem befelé vágni úgy, hogy középen egyben maradjon. Kinyitom, s így kapok egy szép nagy szelet mellet. Így teszek a másik mellel is. Kiklopfolom, besózom, és fél órára letakarom, hogy álljon. (Ez elhagyható, de időnyerés célzattal néha kifejezetten jól jön, s az ízének sem árt).
A húsokat a szokott módon bepanírozom: liszt, tojás, zsemlemorzsa, majd a forró olajban kisütöm és egy sütőpapírral bélelt tepsibe teszem.


A paradicsomokat megmosom és felnegyedelem. A bazsalikomleveleket is megmosom, leitatom róluk a vizet, hogy könnyebben lehessen vágni, és kisebb darabokra vágom. Egy kisebb serpenyőben vagy lábasban felhevítek egy evőkanál olajat, rádobom a paradicsomokat, hozzáadom a bazsalikomot és addig hevítem, míg a paradicsomok ippeg összeesnek. Ha ez megvan, a serpenyő tartalmát igazságosan elosztom a két hússzeleten.


A sütőt begyújtom 200 fokra, s miközben melegszik, tetszőleges vastagságú karikákat vágok a mozzarellából (én úgy 7 mm vastagokat vágtam) és ráteszem a mellekre tornyozott paradicsomrétegre.


Beteszem a sütőbe, és addig sütöm, míg a sajt rá nem olvad. Ez kb. 20-25 perc.

Tipp:
Köretnek bármi jó hozzá, amit a szokásos rántott húshoz fogyasztunk.


Nehézség: könnyű
Idő: kb. 1 óra (ha a fél óra állási időt nem veszem)
Adag: 2
Mosogatnivaló: sok



A receptet Hajdú Stevenél láttam a Vacsoracsata című műsorban. 

No comments:

Post a Comment