2014/06/27

Citromos zselé(ny)

Különleges hűsítő a nyárra.

Hozzávalók:
- 1,5 dl frissen facsart citromlé (3 citromból jön össze nagyjából ennyi)
- 13 dkg cukor
- 3,5 dl íz
- 2 szál kakukkfű
- 6 lap zselatin

Elkészítés:
Egy lábasba 3,5 dl vizet engedek, és hozzáöntöm a citromok kifacsart levét, a kakukkfű letépkedett levélkéit, és a 13 dkg cukrot. (Aki savanykásabban szereti rakjon bele 11 dkg-t). Tűzre teszem, és ahogy melegszik, elkeverem benne a cukrot.
A zselatinlapokat egyenként egymásra teszem egy kevés vízben. Mivel sehol nem találtam még utalást, mennyi vízbe kell tenni, találomra 3 dl vízbe tettem, ez jónak bizonyult. Addig áztatom a lapokat, míg meg nem puhulnak. Ez legkésőbb 10 perc elteltével bekövetkezik. Kinyomkodom a zselatint, és a forró citromos vízben elkeverve feloldom. 
Egy kisebb tepsit (kb. 18x28 centist) kibélelek folpackkal, és beleöntöm az immáron zselatinos citromos levet. (Erre másik mód, hogy nem bélelem ki folpackkal, hanem simán beleöntöm, és mielőtt kiborítom, meleg vízbe teszem a tepsit.)
Hagyom kihűlni, és hűtőbe téve hagyom teljesen megdermedni. Legjobb egy éjszakát adni neki. Kockákra vágva fogyasztható.

Tipp:
El tudok képzelni további verziókat, például narancslevet szegfűszeggel, vagy almalevet fahéjjal összefőzni, és így bezselésíteni.


Nehézség: könnyű
Idő: 20 perc (+ míg lehűl)
Adag: kb. 40 kocka
Mosogatnivaló: kevés


A receptet itt találtam: http://www.nosalty.hu/recept/kakukkfuves-limonade-zsele


No comments:

Post a Comment