A könyv láttán nem tudtam, hogy az undor vagy az
izgatottság fogott-e el. Lássuk be, nem szokványos egy édes buborékos italból
ételt készíteni. Még ha így is esik, egész szakácskönyvet írni belőle felettébb
szokatlannak tűnik, épp ezért vettem górcső alá.
A 128 oldalas kötet 70-ik oldalán kezdődnek maguk a
receptek. Előtte a Coca-Cola történetébe kapunk betekintést: az ötletről, az
üvegről, magáról a kóláról. Ezen kívül számos kép és reklámposzter kalauzul
minket végig a kóla világsikerén.
A könyvben négy kategóriában találhatók receptek, bár nem
azonos mennyiségben. Kólával feldobott leveseket, főételeket, desszerteket és
italokat ajánl benne a szerző.
A könyv tagadhatatlan előnye, hogy minden ételnél
található egy táblázat, amely részletezi, hogy egy-egy adag ételben mennyi
energia, szénhidrát, és zsír van.
Néhány fogásban még el is tudja képzelni az ember a
kólát, például a „karamellizált hagyma” vagy a „barbecue szósz” érdekes lehet
kólával, nem gondolnám, hogy ront rajta. Viszont hogy egy „olasz minestrone
leves”-ben mit tesz a belevaló 2,5 dl kóla elképzelni nem tudom. Ugyanígy a
„vegyes csilis bab” esetében, vajon az édeskés kóla íz annyira feldobja, hogy
megéri kipróbálni vele?
A könyv meglepően sok húsételben használja a kólát, nem
csak pácnak, mint a „Coca-Cola marinált steak”, hanem a „lazacos tészta”
esetében is.
Érdekesség, hogy nem csak a hagyományos kólát ajánlják
használatra, hanem a light és a zero „alfajokat” is. Vajon számít ez, vagy csak
azért írják változatosra, hogy ne legyen olyan egyhangú?
Nem tartom a kólát ördögtől valónak, és vagyok annyira
őrült, hogy kipróbáljak egy-két receptet a könyvből, azért nem feltétlenül az a
gasztronómia csúcsa, ha kólát tesz az ember az ételbe. De lehet, hogy nincs
igazam? Meglátjuk.
