2014/05/11

Currys karfiolkrémleves

Hozzávalók:
- 20 dkg krumpli
- 15 dkg sárgarépa
- 40 dkg karfiol (lehet fagyasztott is)
- 1 kisebb fej hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 kávéskanál gyömbér (frissen reszelt, vagy őrölt)
- 2 evőkanál olaj
- 1 csapott teáskanál curry
- 2 húsleveskocka
- 1 dl tejszín
- só
- őrölt szerecsendió
- ízlés szerint chilipor (el is hagyható)
- víz

Elkészítés:
A krumplikat és a répákat megtisztítom, és kockákra, illetve karikákra vágom. Az olajat egy lábasba öntöm, felforrósítom és rádobom az összevágott hagymát, a zúzott fokhagymát és az egy kávéskanálnyi gyömbért. Kicsit hagyom, és utánateszem a kurkumát, és a chiliport. Vigyázva, nehogy odaégjen, alacsony lángon fél-egy percig hagyom pirulni és hozzáöntök 7 dl vizet. Beleteszem a két leveskockát, és a felvágott krumplit és répát is. Fedőt teszek rá, és 15 percig közepes lángon főzöm.
A karfiolt rózsákra szedem, és fél liter sós vízben felteszem főni egy másik lábasban. Ha mind a karfiol, mind a zöldségek főttek 20 percet, kiveszek egy tálba pár evőkanál zöldséget és egy-két rózsa karfiolt levesbetétnek. (Érdemes letakarni, és melegen tartani.)
A karfiolt hozzáöntöm a krumplihoz és a répához és együtt főzöm őket teljesen puhára. 
Ha elkészültek, elzárom a gázt és összeturmixolom a levest. Ha krémes, visszateszem a gázra, hozzáöntöm az 1 dl tejszínt, és újraforralom. Őrölt szerecsendióval ízesítem kicsit.

Tipp:
Az eredeti recept csupán 1 kávéskanál curry-t ír, de bátran mehet bele az 1 teáskanál, mert ezzel az egy teáskanállal sem nagyon érezhető az íze.


Nehézség: könnyű
Idő: kb. 1 óra
Adag: 4 tányér
Mosogatnivaló: közepes


A recept Lajos Mari - Hemző Károly 99 Új Leves című kötetében található.

No comments:

Post a Comment