2013/04/04

Lajos Mari konyhája - magazin

Lajos Mari szakácskönyvei nem voltak ismeretlenek számomra, hisz Anyukám polcán mindegyik kötet összegyűlt az évek alatt.
Mivel úgymond Lajos Marin nőttem fel, rögtön megvettem a róla elnevezett, s általa összeállított újságot.

A magazin kéthavonta jelenik meg, s ,,mindig az évszaknak, a szezonnak és a jeles alkalmaknak megfelelő, azokhoz igazodó receptek kapnak majd helyet”.
Az első szám valóban megfelel az ígért kritériumoknak, receptjei igazodnak a húsvéti ünnepekhez és a tavaszhoz, így a sonkás rizsleves, a tavaszi saláta, a tésztában sült húsvéti sonka vagy a tojásos kalácsfészek.
Az 50 oldalas kiadvány hozza a megszokott Lajos Mari színvonalat. A ételeket a már elhunyt Hemző Károly gyönyörű fotói illusztrálják, és amelyeknél szükséges, lépésenként mutatja az étel elkészítési módját, például a kalácstészta készítése esetében.
,,Majd a Mari” válaszol is a kérdésekre, amelyeket saját honlapján lehet feltenni. Ebben a számban arra kapunk választ, hogy ,,miért nem kel meg rendesen a kalácsom?” illetve ,,mi a különbség a zselatinlap és a por vagy a granulátum formájában kapható zselatin között?”. Aktualitásként felhívja figyelmünket, mi alapján és hogyan válasszuk ki a jó húsvéti sonkának és tojásnak valót.



A magazin hasznos tanácsok és receptek mellett újdonságokat is ajánl, mely burkolt reklámot tartalmaz, csupán egy oldalon.
Akinek megvannak a kötetek, ismerősök lesznek a képek, többségük úgy, ahogy van, átkerült a magazinba. Érdekesség, hogy név, és esetenként hozzávaló is változott a könyvben leírthoz képest. Ilyen például a 66 Húsétel című kötetben megjelent ,,húsvéti sonkás pástétom” mely a magazinban ,,tojásos-sonkás csirkepástétom” néven fut, s sertésszűzpecsenye helyett csirkemellfiléből készül. A 66 Húsétel további két, a magazinban megjelent receptet tartalmaz, annyi különbséggel, hogy a magazinban a recept szövege más. A Vendégváró című könyvből három étel is származik.
Annak ellenére, hogy a receptek többsége már megjelent könyvben, mindenképpen hasznos lehet, hogy a magazin mindig aktualitásokkal foglalkozik, így a májusi szám az eperre, az újkrumplira és a spárgára fog koncentrálni.

Az újságot tehát elsősorban olyanoknak ajánlanám, akik nem ismerik Lajos Mari munkásságát. A kezdő háziasszonyok se habozzanak a magazin, illetve könyvei megvételével, mert nála érthetőbben és pontosabban senki nem ír recepteket.
 

No comments:

Post a Comment