2018/11/29

Adventi koszorú - 2018

Hozzávalók:
A tésztához:
- 300 gramm liszt
- 1 csapott teáskanál fahéj
- fél csapott teáskanál szerecsendió
- fél csapott teáskanál gyömbér
- 140 gramm vaj
- 6 evőkanál méz
A cukormázhoz:
- 1 tojás fehérje
- 15-20 dkg porcukor (+5-10 dkg)
- pár csepp citromlé

Elkészítés:
Először elkészítem a tésztát. A lisztet összekeverem a fűszerekkel, majd hozzádolgozom a vajat úgy, hogy morzsás állagú tésztát kapjak. Hozzáadom a mézet, és addig gyúrom, míg puha tésztát nem kapok (nekem volt már, hogy + egy evőkanál mézre volt szükség). Ha megvan a tészta befolpackozom, és hűtőbe teszem 30 percre.

Fél óra elteltével lisztezett munkanapon nagyjából 6 milliméter vastagra nyújtom a tésztát. Szükségem lesz egy szabályos kör-alakú tésztára, úgyhogy rátettem a 20.5 centiméter széles keverőtálat, és körbevágtam késsel. Leszedem körüle a nyesedéket, sodrófára tekerem a tésztát és áthelyezem a sütőpapírral bérelt tepsibe. Itt kapott négy lyukat a gyertyák helyére, és a maradék tésztából formáztam templomot, fenyőfát, és háromszög alakú támasztékokat.
Amint készen lettem, 15 percre tepsistül hűtőbe tettem, majd betoltam 12 percre a 180 fokra előmelegített sütőbe. Ha letelt az idő kiveszem, és hagyom hűlni.

A mázhoz addig verem egy tojás fehérjét, míg fehér nem lesz. Nem kell habosra, elég, ha fehér. Ekkor hozzáadom a citromlevet, majd elkezdem fokozatosan adagolni hozzá a porcukrot. Célszerű szitán át rázni a porcukrot, hogy teljesen csomómentes legyen. Kézi habverővel alaposan elkeverem, majd a következő adag porcukrot teszem hozzá. Akkor jó, ha nem esik le a kanálról a máz. Ez a pont általában akkortájt jön el, amikor már feladnám. Mivel most nagy területeket kellett ,,behavaznom", kicsit lágyabbra hagytam a mázat. Ha jó állagúnak ítélem, zacskóba töltöm, elkötöm a zacskót, kivágom a végét, és kezdődhet a díszítés a kihűlt tésztára. 
Mint egy Lego várost, a támasztékok segítségével összerakom a templomomat, és végül a lyukakat kiegészítem egy-egy gyertyával.

A gyakorlatban ez így néz ki:



Tipp:
Ehhez olyan ügyesség kell, ami nekem nincs, de ha valakinek van érzéke hozzá csodás tájakat varázsolhat!


Nehézség: nehéz (nekem)
Idő: kb. 2 óra
Mosogatnivaló: nem akarok beszélni róla...

No comments:

Post a Comment