Gasztrointerjú Boross Nóra újságíróval

Boross Nórit van szerencsém a barátomnak mondani. Az újságíró iskolában találkoztunk, és szerencsére Ő többre vitte, mint én, úgyhogy elmentünk beszélgetni - mi, újságírók egymás közt.

Újságíróként végeztél, majd társadalomtudományokat tanultál. Nincs ismerősöd a szakmában, így a saját bőrödön tapasztaltad meg a rögös utat, amivel a publikálás jár. Mi volt az első sikered az írás terén?

Amikor szakmai gyakorlaton voltam a Nők Lapjánál. Ekkor jelent meg a legelső írásom nyomtatásban, ami egy nyúlfarknyi kis cikk volt a Nők Lapja Anno rovatban. Persze a nevem nem volt ott, de tudtam, hogy én írtam, és nagy boldog voltam.

Nem csak íróként, könyvszerkesztőként is tevékenykedtél.

Az egyetem alatt elvégeztem egy könyvszerkesztő szakot is. Miután befejeztünk a Budaörs keresztjei című kötetet (melynek társszerzője voltam), nem íróként, hanem szerkesztőként tevékenykedtem további két budaörsi ihletésű interjúköteten. A szerkesztést nagyon szerettem, most is szívesen csinálnám, de a gyerekek mellett nincs rá időm. Remélem, a jövőben ezzel (is) fogok foglalkozni.

Azután – vagy közben – voltak internetes cikkek is, ha jól emlékszem.

Igen, Frizura és Szépség portálra írtam szépségápolással és egészségmegőrzéssel kapcsolatos cikkeket. Itt jelent meg az első kisfiamról szóló 12 részes sorozatom is Zalánnal az élet címmel. Aztán megkeresett egy barátnőm, hogy lenne-e kedvem írni az Internetpatika.hu-ra hasonló témájú cikkeket. Szívesen fogadtam el a felkérést, ez a munka még a mai napig tar., sőt azóta az írások PR cikkekkel is kiegészültek.

Nem csak írtál, rádióztál is, de helyben maradtál Budaörsön.

Így igaz! Az egyetem alatt a Budaörs Rádió hírszerkesztője voltam. Naponta írtam a híreket, továbbá segítettem az egyik műsorvezető munkáját. Minden nap nekem kellett kitalálni, hogy ki legyen az aktuális vendég, leszerveztem őket, de előfordult, hogy megnehezítették a dolgomat, mert lemondták, vagy el sem jöttek.

A Képmás családmagazin jött ezután, ahová ugye Te jelentkeztél?

Igen! Megkérdeztem őket, hogy írhatnék-e nekik cikkeket, és rögtön pozitív visszajelzést kaptam. Voltak próbakörök, megjelent egy-két cikkem, majd elindult a Napfény az üvegben című, befőzésről szóló receptes rovatom, amiért már fizetést is kaptam.

Hogy jött az ötlet, hogy recepteket írj? Miért nem indítottál receptblogot?

A blog túlságosan lerágott csont volt nekem, még akkor kellett volna belekezdeni, amikor még új volt a blogolás, úgyhogy nem láttam értelmét. A rovat ötlete úgy jött, hogy nagyon szerettem befőzni, és folyton azon gondolkodtam, hogy mit főznék össze mivel. Akkor már ismertem a főszerkesztőt, felvetettem neki, hogy lehetne egy befőzéssel foglalkozó rovat, úgyhogy megbeszéltük, hogy havi három recept jelenjen meg. Néha nehéz volt összeszedni a havi adagot, máskor pedig nem tudtam választani. Hónapfüggő volt, de két évig sikeresen ment a rovat.

Van egy olyan recepted, hogy hófehér kókuszlekvár. Hogyan jött az ötlet és a bátorság ahhoz, hogy hozzányúlj ilyen ,,spéci” dolgokhoz?

Mindig is az izgatott, hogy valami újat, valami különlegeset főzzek. Ki akartam lépni abból a berögzült képből, hogy a lekvár megáll a baracklekvárnál, és csak nagymamák készítik, úgyhogy elkezdtem kísérletezni különböző dolgokkal. Volt otthon egy kókuszdió, gondoltam, hogy lekvárt kéne főzni belőle, mert miért ne, végül is gyümölcs, mi törtéhet? Meglepetésemre, annyira finom lett, hogy a férjem a csodájára járt, magában ettük leginkább, de palacsintára kenve is nagyon finom volt.

A rebarbarához is ilyen magabiztosan gyúltál, hogy rebarbaraszörpöt készíts?

A rebarbara számomra nem volt annyira extra, sőt, kitapasztaltam, hogy mivel leginkább semleges íze van, nagyon jól lehet párosítani az eperrel, ráadásul egyszerre van szezonjuk, úgyhogy kitűnő lekvárokat készítettem belőle.

A mirabella-mártást kifejtenéd nekem?

A mirabella népi neve az, hogy fosóka. Ez tulajdonképpen egy kisebb fajta édeskés szilva, de én savanyún is szeretem, csak beszédes a népi neve, úgyhogy ésszel kell enni. Mártásként vadhúsokhoz nagyon finom, de akár csirkéhez is! Kis üvegben ezt is el lehet rakni, és ha húst csinál az ember, rálöttyinteni.

Házi Vegetát is készítettél. Van még ezen kívül egyfajta missziód, hogy ezt vagy azt házilag készíted?

Igen, nagyon szeretem ezeket csinálni, például a krémtúrót csak házilag csinálom, és mérföldekkel jobb, mint a bolti. Az enyém tényleg valami isteni, igazi vaníliamagokkal. Az ilyen dolgokat nem vagyok hajlandó megvenni, ráadásul a bolti krémtúróban a túrót sem érezni, az enyémben van viszont negyed kiló túró, három evőkanál tejföl, kis löttyintés habtejszín, mézből annyi, amilyen kedvem van épp, egy vaníliarúd kikapart magja, és ha feldobom friss eperrel, akkor tényleg mennyei. Lekvárt sem szoktam venni, szeretek ezeken gondolkodni, hogy hogy tudnám megoldani úgy, hogy természetes és otthon előállítható dolgokat készíthessek.

Honnan szerzed az alapanyagokat?

Csak zöldségesnél, mert olyan extra dolgokat nem használok. Van egy nagyon jó zöldségesem itt Budaörsöm, aki tart ilyeneket, hogy mangó, kókusz, meg rebarbara. De szerintem a legtöbb zöldségesnél megtalálhatóak ezek a gyümölcsök.

Akarod majd folytatni ezt a befőzős rovatot?

Nem azt mondom, hogy nem tudnék újat, mert mindig lehet újat, de kicsit már kimerültek a készleteim. De a jövő még bármit hozhat…

Van arra irányuló vágyad, hogy egy bizonyos ország ételeit kipróbáld?

Egy igazi, tradicionális olasz lakomán nagyon szívesen részt vennék. Egy szőlőhegy tetején, egy meseszép ház tornácán ülve, a családommal. Ez nagy-nagy vágyam! Íz világban ez áll hozzám a legközelebb: pasták, paradicsom, bazsalikom.

Most a Családműhely nevű blogban írsz, ami teljesen saját. Honnan jött az ötlet, hogy a családotokról írjatok?

Nagyon nagy a családunk – pontosabban a férjem családja, de a magaménak érzem – és a sógornőmmel kitaláltuk, hogy ezt át kéne adnunk, mert tényleg olyan csodálatos a mi családi életünk. Nem beszéljük ki egymást a hátunk mögött, hanem tényleg nagyon nagy az összetartás, és úgy gondoltuk, hogy ezt valahogy át kéne adni, mert manapság a család sajnos nem annyira értékes kincs, mint amennyire kéne, hogy legyen. Úgy érzi az ember, mintha nem lenne divat jó családnak lenni, úgyhogy fiatalos hangvétellel próbáljuk megmutatni az embereknek, hogy így is lehet. Reménykedünk, hogy tudunk segíteni vagy ötleteket adni, úgy, hogy látják, nálunk milyen például egy szülinapi buli, és reménykedünk, hogy hátha mások is kialakítanak egy szokást ezáltal.

Nem féltek, hogy a kezdeti lelkesedés alább fog hagyni?

Nem, mert a család annyira a mindennapjaink része, hogy mindig lesz téma. A szívügyem ez a blog! Igazából ez az egész még nekem is szokatlan, mert én sem ilyen családban nőttem fel, de nagyon jól, és biztonságban érzem magam, ha velük vagyok. Szeretnénk, ha erősödne a pasis vonal, és a fiúk is beszállnának. Öt apuka motorozik, egy másik srác pedig már írt a lovasíjászatról, aminek a szerelmese lett. A férjem csodás bútorokat készít fából, arról szeretne írni, úgyhogy fog bővülni a témakör.

A színészeket szokták kérdezni arról, hogy mi az álomszerepük. Neked mi az ,,álomszereped?”

Meg fogsz lepődni, nekem a mese és a versek. Rengeteg mesét írtam már, és az a nagy vágyam, hogy mesekönyvem legyen. Amilyen borzasztó a mesekönyv-kínálat ma, olyan nehéz piacképes mesét írni. Nagyon pocsék, blődli vackok jelennek meg, és ezen szeretnék kicsit változtatni.

Köszönöm, hogy eljöttél velem, legközelebb remélem, már a mesekönyved felett fogunk interjúzni! 

Legyen így!