2016/07/02

Cseresznyés tejpite

Hozzávalók:
- 35 dkg cseresznye
- 2 tojás
- 60 gramm barna cukor (+2-3 evőkanál)
- 150 gramm liszt
- 1,5 dl tej
- fél teáskanál sütőpor
- vaj (a tepsi kikenéséhez)
- porcukor

Elkészítés:
A sütőt előmelegítem 200 fokra.
Fogok egy 20 centiméter átmérőjű kör alakú tepsit, kikenem a vajjal, és 2-3 evőkanál barnacukorral beszórom, és elrázogatom rajta a cukrot, hogy szépen beleragadjon a vajba, pont olyan mozdulatokkal, ahogy a tepsit vajazom és lisztezem. A cseresznyét megmosom, leitatom róluk a vizet, majd kiszedem a szárukat, és ráteszem őket a tepsibe, a cukros rétegre.


Egy tálban összekeverem a két tojást a 60 gramm barnacukorral, majd apránként hozzáadom a lisztet és a tejet, és közben folyamatosan addig keverem, míg csomómentes nem lesz. Ha kész beleöntöm a tésztát a tepsibe, egyenesen a közepébe, majd magától szépen eloszlik. 


Beleteszem a sütőbe, és 25-30 percig sütöm. Ha késznek érzem, villát szúrok a tésztába, és ha nem marad rajta akkor késznek nyilvánítom. Hagyom picit hűlni, s a tetejét porcukorral megszórva tálalom.

Tipp:
Az okosok azt mondják, ne legyen kimagozva a cseresznye, mert a magokban lévő aromák pluszt ízt adnak a sütinek, és nem is áztatja el a gyümölcs leve a tésztát. Szerintem így is, úgy is finom.


Nehézség: könnyű
Idő: 50 perc
Adag: 4
Mosogatnivaló: kevés

No comments:

Post a Comment